Az érzések, amik a szívemben voltak, már eltűntek, és hosszú idő után először, igazán nem érdekel az egész.

Történetünk kezdetén, a jövő még oly fényesnek tűnt, de ez az egész később teljesen megváltozott. Nem is értem, miért lepődök meg még ezen…Még az angyaloknak is vannak ördögi terveik, amiket új eszközökként használsz fel, de Te mindig az én hősöm leszel, annak ellenére is, hogy már teljesen elment az eszed! ..Csak állni fogsz ott és hallgatni, ahogy sírok... mert szeretem, ahogy hazudsz. Hangunk már érdessé vált,s a pohár is összetört veszekedésünk nyomán. Ebben a kötélhúzásban mindig Te fogsz győzni, még akkor is, mikor igazam van, hisz a tenyeredből eszem a meséidet durva szavakkal és üres fenyegetésekkel és elég beteges, hogy ezek a csatározások tesznek engem elégedetté… Próbálok elszaladni, elmenekülni, de nem tudok egészen addig amíg az emlékeid nem válnak füstté. 
Mondd, hogy már sajnálod! Ellökhettelek magamtól! Ha kirohansz a szobából én követlek, mint egy elhagyott kutya, nélküled én semmit sem érek, el vagyok veszve, ölelj meg, ne csináljunk már a kis dolgokból ekkora ügyet! Megütöttél kétszer, igen, de ki számolja már? Én meg lehet, hogy háromszor ütöttelek meg, már nem igazán tudom számolni. A szerelmünk eléggé bolondos, őrültek vagyunk, de visszautasítottam a tanácsokat. Állandóan csak Te jársz a fejemben!